Kapcsolattartó képe

Küldj e-mailt, ha kérdezni szeretnél!
(elhagyható)

Bemutatkozás

 

Fehér Ildikónak hívnak. Végzettségem szerint programozó és programtervező matematikus vagyok. Évekig szoftver fejlesztőként  dolgoztam, C, C++, Java környezetben. Mindig is szenvedélyem volt a rajzolás, a színek, az alkotás, a harmónia, azonban a telekommunikációs szoftverek karbantartása során nem volt lehetőségem ilyen téren kiteljesedni. Most irányt váltottam és egy sokkal kreatívabb területen szeretném kibontakoztatni képességeimet. Örömmel tölt el, ha valami szépet látok, és még nagyobb örömmel, ha szépet alkothatok. Folyamatosan követem a legújabb irányzatokat, tanulom az új technológiákat (HTML5, CSS3, Bootstrap, JavaScript, jQuery, Adobe CC termékek, stb.), de igyekszem megőrizni az emberit, a szerethetőt ebben az elgépiesedett világban. A számítógépeket arra szeretném használni, hogy megkönnyítsék az életünket, ne pedig uralják. Szabadidőmben varrok, kézműveskedek, főzök, lakást dekorálok és kertet művelek, ezen tevékenységek végzése közben ugyanazt a felszabadult örömöt érzem, mint a webes alkotások során. A honlapok, webáruházak információt juttatnak el az emberekhez, segítenek megtalálni olyan információkat, amiket másképp nehezen sikerülne, ezáltal időt takarítanak meg a felhasználóknak. Azt szeretném, ha az általam készített honlapok és webáruházak ezt olyan formában tennék, ami nem zavaró, nem tolakodó, hanem esztétikus, ráadásul egyszerűen kezelhető bárki számára. Kívánom, hogy az így felszabaduló időt mindenki saját örömére, saját kedvtelésének hódolva töltse!
 
És hogy miért pont Tengelice? Kattints ide és megtudod!

Legújabb munkáink

Ez egy bemutató honlap gyermekorvosok, gyerekekkel foglalkozó szakemberek részére. Rendelhető.

Bővebben ...

 

Bővebben ...

 

Bővebben ...

 

Bővebben ...

 

Bővebben ...

 

Bővebben ...

 

Kapcsolat

Fehér Ildikó

info@tengeliceweb.hu

+36 30 475 6417

Üzenet küldése

Hírlevél

Kövesd a Tengelicét a közösségi oldalakon!